Bekevesz



Magyarorszag megjul
Bemutatkozás
 
A Belvárosi Kereskedők, Vendéglátók és Szolgáltatók Egyesületét (Be-Ke-Ve-Sz Egyesület) az érintett belvárosi vállalkozók alapították 2005. februárjában.
Az egyesület alapszabálya szerint:
  1. Az alapítók céljaik elérése érdekében jogi személyiséggel bíró társadalmi szervezetet hoznak létre.
  2. Az egyesület közhasznú besorolást elnyerve kíván működni.
  3. Az egyesület a tagjai körében hozzá kíván járulni a közösségi szellem erényeinek erősítésében rejlő előnyök felismertetésében. 
Az egyesület célja, hogy ellássa tagjai egyéni és kollektív érdekvédelmét. Törekszik Székesfehérvár és az agglomeráció vásárló erejének visszacsábítására a belvárosba.
Kiemelt figyelemmel kíséri a helyi rendeletek hatását, illetve azok előkészítését és mozgásterében javaslatot tesz az önkormányzat felé a tagság érdekeit szolgáló változások
mielőbbi érvényre juttatása érdekében.
 
Az egyesület működésének elsődleges hatóköre Székesfehérvár történelmi belvárosa.
Az egyesület ügyintéző szerve az elnökség, amely 5 főből áll és feladatukat társadalmi megbízatásként látják el.
 
Az egyesület alapítása óta érdekelt az érintett belvárosi vállalkozások együttműködésében, ezen belül kezdeményezi a tagok közös fellépését az egyeztetett érdekek mentén, a belváros rendezvényein történő együttműködést, egyeztet a boltok nyitva tartásáról, mikulásnapi ajándékozást és egyéb közös programokat szervez.
 
Az egyesület az indulástól kezdve együttműködik az ŐsFehérvár program alkotóival, az egyesület tagjai döntő többségükben részt vesznek az ŐsFehérvár Kártya népszerűsítésében és a kártyabeváltáshoz kapcsolódó akciókban.
 
A Be-Ke-Ve-Sz Egyesület konzorciumi tagja a „Belváros rehabilitációjának folytatása„ című projektnek, mely projekt célja a történelmi belváros rekonstrukciójának megvalósítása.
A konzorcium vezetője Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata.
 
A konzorciumi, illetve az ahhoz kapcsolódó támogatási szerződés szerint az egyesület az alábbi célok megvalósítására kap a projekt keretében támogatást:

- hosszabbított nyitva tartási akciók kommunikációs támogatása,
- saját webfelület valamennyi Be-Ke-Ve-Sz tag részére az ŐsFehérvár oldalon és/vagy a Be-Ke-Ve-Sz honlapon keresztül,
- belvárosi rendezvények szervezése,
- az ŐsFehérvár.hu portál fejlesztése az egyesület kommunikációs céljaival összhangban,
- Be-Ke-Ve-Sz kommunikáció az ŐsFehérvár Magazinban,
- Be-Ke-Ve-Sz honlap létrehozása.

 
Az egyesület véleményeket, javaslatokat vár a belvárosi kereskedelem, vendéglátás és szolgáltatás fejlesztése, jobbítása érdekében és várjuk új tagok jelentkezését is.
 

Székesfehérvár, 2011. 04. 05.

 

- vissza -